Társadalmi felelősségvállalás

Jót tenni jó!

Mórahalom gazdasági életének meghatározó szereplőjeként a Colosseum Hotelben fontosnak tartjuk, hogy olyan kezdeményezések mellé álljunk, melyek társadalmilag hasznos célokat tűznek ki, és melyekhez hozzáadhatjuk azt a plusz energiát, mely a mi fejlődésünket is meghatározza. Elkötelezett célunk, hogy együtt tegyünk a környezetünkért, a társadalomért, és töltődjünk fel együtt azzal a pozitív energiával, amit ezért cserébe kapunk!

Szívesen csatlakozunk olyan remek kezdeményezésekhez, melyek a rászorulókat segítik, ezért vettünk részt már több alkalommal a HotelHero kezdeményezéseiben.
A közel 2 éve megalakult HotelHero CSR csoport célja a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások, magánszemélyek jótékonysági összefogásának célja, hogy felhívjuk a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára és arra, hogy akár egy kicsinek tűnő segítség másnak sokat jelenthet.

A szállodák és éttermek legújabb összefogásának eredményeképpen 2022.február 27-én vasárnap, összesen 1600 rászoruló család jutott egy tál meleg ételhez. Országszerte 15 és Szlovákiában egy pozsonyi szállodai helyszínen, 16 konyhában közel 50 séf és szakács kezében pördült meg újra a fakanál.

A Colosseum Hotelben 100 adag bácskai rizses húst készítettek szakácsaink Kiss Patrik chef vezetésével és az Art Hotel Szeged csapatával közösen, melyeket a Magyar Vöröskereszt juttatott el a mórahalmi rászoruló családok számára.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* kötelező mező

10% kedvezményért regisztrálj és profilodba belépve foglalj!